Lucas Pouille

A Gazprom Hungarian Open legfontosabb mérkőzése következett a páros döntőt követően, méghozzá az egyéni finálé. Már a pároson is nagyon sok néző volt (szerepüket a győztesek a beszédükben ki is emelték), az egyénire pedig megtelt a stadion, közel 3500 néző előtt lépett pályára az 1. kiemelt Lucas Pouille és a selejtezős Aljaz Bedene.

Idén ez volt a második találkozójuk, Marseillesben Pouille nyert 75 75-re, aki első idei tornagyőzelméért lépett ma pályára. Bedene egy nagyszerű sorozaton van túl, hiszen két ATP Challenger tornát nyert meg salakon és Budapesten is masírozott és már csak egy győzelem választotta el első ATP tornagyőzelmétől és attól, hogy 2015 óta az első selejtezős legyen, aki ATP versenyt nyer.

A mérkőzésen azonban a francia akarata érvényesült, mindkét szett elején elvette ellenfele adogatását és előnyét megtartva 63 61-re nyert és karrierje második tornagyőzelmét ünnepelhette fővárosunkban.

Az idei budapesti ATP verseny ezzel véget ért, de jövőre is várunk mindenkit szeretettel. Köszönjük, hogy ennyien kijöttetek a hét során!

Lucas és Aljaz a döntőben

Lucas - Aljaz

A Gazprom Hungarian Open mai elődöntői közül az elsőn két olyan játékos csapott össze, akik karrierjük első ATP tornagyőzelmére pályáznak Budapesten, míg a másodikon két olyan kiemelt játékos, akik karrierjük második tornagyőzelméért küzdenek fővárosunkban. A 2015-ös sydney-i ATP verseny óta most először jutott két selejtezős az elődöntőbe.

Az első elődöntőben a szerbiai magyar Laslo Djere és a brit Aljaz Bedene először játszott az ATP Touron, 2013-ban azonban egy Challenger tornán már egyszer találkoztak, akkor Bedene diadalmaskodott. Mindketten első tornagyőzelmükért küzdenek Budapesten, legutóbb pedig 2015-ben Nicolas Mahut-nek sikerült selejtezősként versenyt nyerni s’-Hertogenboschban. Djerének ez az első, míg Bedenének a negyedik ATP elődöntője volt, utóbbinak azonban az első salakon, az eddigi hármat az indiai Chennaiban érte el. Bedene a héten mindössze egyszer vesztette el adogatását, Djere pedig 29 breaklabdából 21-et hárítani tudott.

A verseny előtt két salakos ATP Challenger tornát megnyerő Bedene nem hagyott helyet Djerének a kibontakozásra, 62 64-re nyert és idei első, karrierje második döntőjébe jutott be.

A másik elődöntőben az 1. kiemelt Lucas Pouille 2-0-s egymás elleni mérleggel rendelkezett ellenfele, a 6. kiemelt olasz Paolo Lorenzi ellen. Mindketten idei második és karrierjük negyedik döntőjéért léptek pályára és mindketten karrierjük második tornagyőzelmét szeretnék megszerezni. A múlt héten Monte Carloban találkoztak, ahol a francia nyert 62 64-re.

Pouille ezúttal is jobbnak bizonyult, 62 75-re nyert és bejutott ide második döntőjébe, ahol idei első tornagyőzelmét gyűjtheti be.

A nap első mérkőzésén a páros elődöntőben a kilenc ATP tornagyőzelemmel rendelkező Juan Sebastian Cabal/Robert Farah és a Robin Haase/Dominic Inglot páros lépett pályára, a kolumbiai kettős pedig 63 67(7) 10-3-ra nyert és idei harmadik döntőjükben idei második tornagyőzelmükért lépnek pályára a Brian Baker/Nikola Mektic páros ellen.

Egyéni elődöntők:

Aljaz Bedene- Laslo Djere 62 64

Lucas Pouille- Paolo Lorenzi 62 75

Lucas Pouille már Budapesten!

Lucas

A budapesti tenisztorna első kiemeltje, Lucas Pouille is megérkezett a magyar fővárosba, hogy a héten részt vegyen az ATP Tour 250-es versenyen. Az első számú francia játékos közvetlenül Monte Carlóból repült hozzánk, ahol még szombaton az elődöntőben lépett pályára.

A most 23 éves Pouille 2012-ben mutatkozott be a profik között, és igen gyorsan a legjobbak között találta magát. Nem véletlen, hogy 2016-ban ő lett az év legtöbbet fejlődő játékosa, ráadásul ezt a díjat az ATP Touron szereplő versenyzők szavazatai alapján kapta meg. Az első profi versenyét tavaly Metzben nyerte, de döntőt játszott Marseille-ben és Bukarestben is. A Grand Slam versenyeken is kitűnően szerepelt, mivel Wimbledonban és a US Openen negyeddöntőt játszhatott. Ennek is köszönhetően a tavalyi évet már a világranglista 15. helyén zárta.

A szabadidejében vásárolni szerető Pouille nem a legjobban kezdte az idei évet, mivel Brisbane-ben kikapott a második fordulóban (Kyle Edmund verte), majd a kazah Alexander Bublik legyőzte az Ausztrál Open selejtezőjében. Ezt követően Marseille-ben már összeszedte magát és egészen az elődöntőig menetelt, ahol csak Jo-Wilfried Tsonga tudta megállítani. A márciusi Master versenyeken Donald Young lett a „mumusa”, mivel Indian Wellsben és Miamiban is a fiatal amerikai játékos búcsúztatta.

A salakszezon igen jól kezdődött Lucas Pouille számára, mivel először visszavágott Klye Edmundnak a britek elleni Davis Kupa összecsapáson, majd a monte-carlói ATP Masters tornán az elődöntőbe verekedte be magát. Olyan játékosokat verte meg, mint a budapesti versenyen induló Ryan Harrisont, vagy az ugyancsak a magyar fővárosban pályára lépő Paolo Lorenzit.

Az elődöntőben végül a spanyol Albert Ramos-Vinolas lett a végállomás a francia számára, de remek játékának is köszönhetően várhatón Budapesten kirobbanó formában láthatjuk a tehetséges fiatal sztárt.

Pouille az első körben előnyerőként nem lép pályára, de a második fordulóban már bizonyára nagy csatára számíthat, mivel a horvát Borna Coric vagy a cseh Jiri Vesely lehet az ellenfele.