# A HELYSZÍN

A Nemzeti Edzés Központ ad otthont a magyar válogatottaknak és a Magyar Tenisz Szövetségnek, de Junior Davis Kupa és Fed Kupa otthona is volt, ahogy a Korosztályos Mesterversenyé is, most pedig egy szinttel még feljebb lépünk és az ATP250-es tornának is helyet ad.

ALL RIGHTS FOR THE PHOTOS RESERVED TO Hungarian Tennis Association

#HUNOPEN

SZPONZORAINK

Fernando Verdasco ellen léphetett pályára ma Fucsovics Marci a Gazprom Hungarian Open ATP torna második fordulójában. A spanyol játékos ma kezdte meg a szereplést a budapesti versenyen, míg Marcinak a lábában ott volt a tegnapi Youzhny elleni megnyert mérkőzés és a motivációval sem volt gond, hiszen karrierje első ATP negyeddöntőjébe juthatott volna be.

 

A két játékos a több, mint 2000 néző előtt nagyszerű játékot produkált, Marci kiválóan tartotta a lépést nevesebb ellenfelével és rövidítést harcolt ki, amiben ő breakelt először, sőt 6-4-nél két szettlabdája is volt, végül azonban a spanyol sorozatban négy pontot megnyerve hozta a játszmát. A második szettben Verdasco korán breakelt, majd még egyszer elvette Marci adogatását és bár ő egy breaket visszavett, végül Verdasco 76(4) 63-ra nyert és bejutott a nyolc közé, ahol a selejtezőből felkerült Laslo Djere ellen játszhat.

 

A 184. helyen álló szerbiai magyar játékos a nap meglepetését szolgáltatta azzal, hogy 75 62-re legyőzte honfitársát, a 7. kiemelt Viktor Troickit (39.) és életében először jutott be ATP negyeddöntőbe.

 

A center pálya korábbi programjában élőben is láthattuk azokat az életveszélyes adogatásokat, amivel Ivo Karlovic kiszolgáltatott helyzetbe hozza ellenfeleit, a bosnyák Damir Dzumhur azonban jól állta a sarat és végül csak döntő szettben kapott ki a 2. kiemelt horváttól, akinek a selejtezőből feljutott brit Aljaz Bedene lesz az ellenfele, aki Robin Haaset búcsúztatta 64 64-gyel.

 

Mai eredmények:

[2] I. Karlovic (CRO) - D. Dzumhur (BIH) 61 36 64
[4] F. Verdasco (ESP) - [WC] M. Fucsovics (HUN) 76(6) 63
[Q] L. Djere (SRB) - [7] V. Troicki (SRB) 75 62
[Q] A. Bedene (GBR) - R. Haase (NED) 64 64

 

 

 

 

Marci búcsúzott