© Hungarian Tennis Association

SlagerFM_958MHz_logo_kek_2019.png

A KEDD A MAGYAROK NAPJA

Hétfőn a John Millman (91.) - Radu Albot (96.) mérkőzéssel megkezdődött a főtábla a Gazprom Hungarian Openen. Ugyan a találkozót a moldáv Albot kezdte jobban, Millman az első szett közepén magára talált, így végül két játszmában ő került a legjobb 16 közé, ahol az 1. kiemelt Lucas Pouille (14.) lesz az ellenfele.

 

Hasonlóan sima meccset hozott Mirza Basic (89..) Marco Cecchinato (92.) elleni találkozója. Ugyan az olasz fiú csak szerencsés vesztesként jutott a főtáblára, magához ragadta a lehetőséget, és sorozatban öt gémet nyert a találkozó elején. Basic az első játszmát innen már nem tudta visszahozni, a fontos pillanatokban pedig Cecchinato volt jobb a második szettben, így ő került a következő körbe és 1-3-ra alakította az egymás elleni mérlegüket.

 

Marius Copil (84.) a tavalyi döntős Aljaz Bedene (57.) ellen lépett pályára, aki tavaly a selejtezőben és a 32 között is búcsúztatta őt. Copilnak volt miért visszavágni tehát, ami az első szettben látszott is, hiszen a román teniszező rövidítésben hozta a játszmát. A második szettet esőszünet miatt egy ideig félbe kellett szakítani, amely után Bedene magára talált: a második szettet 7:5-re hozta, majd a lendülete kitartott a harmadik játszmára is, így ott lesz a 16 között.

 

A játéknap utolsó center pályás összecsapása - ahol a Fucsovics Márton/Balázs Attila párosnak szoríthattunk volna – elmaradt, de kedden egyesben láthatjuk mindkettőjüket, csak úgy, mint Piros Zsombort (453.).

 

A legnagyobb izgalmakat azonban a két selejtezős játékos, az olasz Loenzo Sonego és a lengyel Hubert Hurkacz összecsapása hozta, az olasz ugyanis a második szett rövidítésében 1-5-ről jött vissza és két meccslabdát is hárított, majd végül 67(3) 76(8) 63-ra győzött és a 16 közé jutott, ahol a 3. kiemelt Richard Gasquet (29.) lesz az ellenfele.

 

Kedden tehát a center pályát kibérlik a magyar játékosok. Igaz a napot egy páros meccsel kezdjük, nem előbb, mint 1 órától a 6. kiemelt Fucsovics Marci (59.) és a német Yannick Maden (134.) lép majd pályára, azt követően pedig Balázs Attila (163.) és az olasz Matteo Berrettini (104.) következik.

 

A nap utolsó centerpályás meccsén Piros Zsombor karrierje első ATP főtáblás meccsét játssza majd, ellenfele pedig a rettentő nagy rutinnal rendelkező orosz Mikhail Youzhny (100.) lesz. 

 

Játékrend

Center pálya kezdés: 11:00
Damir Dzumhur (BIH)/Roman Jebavy (CZE)–Hugo Nys (FRA)/Denis Shapovalov (CAN)

Nem előbb, mint 13:00
[LL] Yannick Maden (GER)–Fucsovics Márton (HUN)

Nem előbb, mint 14:30
[WC] Balázs Attila (HUN)–[Q] Matteo Berrettini (ITA)

Nem előbb, mint 16:00
[WC] Piros Zsombor–Mikhail Youzhny (RUS)

1-es pálya kezdés: 11:00
Jan-Lennard Struff (GER) [7]–[Q] Jürgen Zopp (EST)
Maximilian Marterer (GER)–Viktor Troicki (SRB)
Andreas Seppi (ITA) [8]–Thomas Fabbiano (ITA)
Jonathan Eysseric (FRA)/Lucas Pouille (FRA)–Matwe Middelkoop (NED)/Andreas Molteni (ARG) [4]

2-es pálya Kezdés: 11:00
[WC] Alexander Bublik (KAZ)–Denis Istomin (UZB)
Nikoloz Basilashvili (GEO)–Paolo Lorenzi (ITA)
Marcelo Demoliner (BRA)/Santiago Gonzalez (MEX)–[WC] Marius Copil (ROU)/Florin Mergea (ROU)
Max Mirnyi (BLR)/Philipp Oswald [3]–Dominic Inglot (GBR)/Franko Skugor (CRO)